|
Helye:
A barlang a Bükki Nemzeti Parkban, Miskolc város
határában található. Bejárati
töbre a nagyfennsíki Szárdóka-hegy meredek
lejtésű északi oldalában, a
Garadna-völgy újmassai Őskohóhoz levezető
mellékvölgyének völgyfőjében 540
méter tengerszint feletti magasságban nyílik,
közel a felhagyott
Nyavalyás-tetői dolomitbánya legfelső szintjének
DK-i pereméhez. A völgytalpba
bemélyülő töbör a bányaterületet
felülről kerülő földúton közelíthető
meg
legkönnyebben. A bányától kelet felé
indulva a földút lankásan lefelé tartva
hamarosan bekanyarodik a völgybe, északról és
keletről a felső peremén kerülve
a barlangbejáratot rejtő, egyedül álló
töbröt. A feltöltődött inaktív
víznyelőtöbör a Szárdóka-hegy
gerincét és déli oldalát alkotó
andezites, tufás
vulkáni eredetű kőzetek (Szentistvánhegyi Metaandezit)
és a Nyavalyás-tető
karsztosodott dolomitos-mészköves-dolomitbreccsás
összletének (Hámori Dolomit)
határán alakult ki.
Feltárás-
és kutatástörténet:
A barlangot a Miskolci
Egyetem Tudományos
Diákköre Karszthidrológiai Szakcsoportja
kutatói
tárták fel, amikor 1979-ben megbontották a töbör
északi végében, sziklakibúvás
alatt induló, törmelékes agyaggal
kitöltött hasadékot. Néhány napi
kemény
munkával 7 méter mélységben először
szabad légteres oldalkürtőt találtak, majd
ez alatt egy spirálszerűen maga alá kanyarodó
szűkületet kitágítva jutottak a
barlang első aknájának tetejére. A
barlangkutatók felderítették a változatos,
aknákkal, termekkel tagolt üregrendszert, az aknákba
a bejárás könnyítésére
vaslétrákat szereltek, majd felmérték a
barlang fő járatait. A mérés alapján a
barlang 250 méter
hosszúnak és 90 méter mélynek adódott. A felmért
üregről térképet, bejárási
útmutatót
és földtani ismertetést készítettek. A
barlang jelenlegi mélypontján
sikertelenül próbáltak továbbjutni. A
kutatások felhagyása után az 1980-as évek
végére a bejárat eltömődött.
1990-ben a Marcel Loubens Barlangkutató
Egyesület tagjai
kibontották a bejáratot, majd 1992-93-ban
részletesen
újratérképezték a járatok döntő
részét. A barlang felmért hossza 512 méterre nőtt,
mélysége nem változott. Három nehezen
járható, a felszín felé tartó, fel
nem
mért mellékággal együtt a járatok
ismert hossza meghaladja a 600 métert. Az alaprajz
és oldalnézet újszerű módon,
számítógépes technika
alkalmazásával kerültek
megrajzolásra, melyek tudomásunk szerint az első hazai
digitális
barlangtérképek.
A
járatrendszer fő jellemzői:
A barlang többszörösen elágazó
járatrendszere egy kb. 290/60°
dőlésirányú
törési felület mentén alakult ki. Három
jól elkülöníthető kőzetcsoport foglalja
magába: világosszürke, dolomitos mészkő (Nyavalyási Mészkő),
mészcementált dolomitkonglomerátum
(Sebesvízi Konglomerátum) és fekete, márgalemezes
mészkő. A kőzetrétegek
meredeken
észak-északkelet felé dőlnek.
A barlang folyosói a bejárati szakasz
kivételével tágasak, gyakoriak az 5-10
méter széles, 10-15 méter magas járatok.
Jól észlelhető a befoglaló
törésfelület felső, több 10 m-es szakaszokon
meglevő, síkot közelítő lapja a
járatok NyÉNy-i oldalán (Xilofon-ág,
Pálma-terem). Gyakoriak az
omladékos
szakaszok, a főtefelharapózás, főként a
gyengébb állékonyságú,
dolomitkonglomerátumban kialakult szakaszokon (34-es-terem környéke). A járattalp
lépcsőzetesen tart a mélyebb
szakaszok felé, eróziós
bevágódásokkal, csorgákkal tagolt,
legnagyobb letörése
közel 20 méter (Nagyakna). Az oldalfalak kipreparálódott
rétegfejekkel,
réteglemezekkel, örvényüstökkel tagoltak,
szivárgó vizek által korrodáltak vagy
cseppkőlefolyásokkal borítottak.
A járatokban megtalálhatók a barlangot
befoglaló kőzetek leomlott, legurult
tömbjei, főként a dolomitkonglomerátum ill. a
szürke mészkő 1-2 cm-estől több
m-es darabjáiig. Legnagyobb közülük a Nagyakna
tetején keresztüldőlt, kb.
10x3x2 méteres kőhidat alkotó szürke
mészkőtömb. A kívülről behordott
kőzettörmelék döntő része vörös
porfirit (metaandezit) és diabáztufa
(metabazalt-tufa). A törmelékben vörös
hidrokvarcit is előfordul. Gyakoriak az
oldalfalakra kirakódott, odacementált kavicsos-homokos
üledékfoszlányok, az
egykori magasabb feltöltést tanúsítva. A
finomabb szemcséjű kitöltést kevés
homok és jelentős mennyiségű kőzetlisztes agyag adja.
A cseppkőképződmények aránytalanul oszlanak el a barlangban.
Az álló-, függő-,
szalmacseppkövek és heliktitek főként a 34-es terem
környékén találhatók,
máshol a kérgek, bevonatok dominálnak. A
legismertebb cseppkőcsoport a Pálma. Több m-nyi
felületet borítanak visszaoldott cseppkőlefolyások a
lejárati részben és a
Nagyakna tetején, darabjaik a törmelékben is
gyakoriak.
A barlang vízfolyást csak a csapadékosabb időszakokban
vezet, de a csepegés
állandóan jelentős. Az 1995.
tavaszán Sásdi
László által végzett vízfestés szerint a
barlangi patak vize az újmassai Őskohó
közelében, alsó-triász mészkő
és a
középső-triász dolomit határán, a
Garadna-patakba torkolló kis forrásban lát
napvilágot.
A jelenlegi mélyponti törmelékszifon
átbontása esetén még jelentős
járatrészek
megismerésére van lehetőség.
A
barlang bejárása:
Bár a barlang egyetlen nagy törési felület
mentén alakult ki, a kezdeti
korróziós és a későbbi
eróziós periódusok, helyenkénti
omlások, majd a
cseppkövesedés igen változatos jellegű, termekkel,
lépcsős aknasorokkal tagolt
járatokat alakított ki. Bejárása
igényes technikai feladat és igazi
barlangászélmény, de a helyenkénti kitett
mászások illetve
törmelékes, omladékos
zónákon való
járás nem nélkülözi a veszélyeket
sem. A teljes bejáráshoz az alapfelszerelésen
kívül kötelekre, technikai eszközökre is
szükség van. A
túra időtartama a bejárási
útvonaltól függően 4-6 órát vesz
igénybe.
A lejárat
betonozott kis akna, amely keskeny hasadékba vezet, majd
lefelé kiszélesedik.
Ennek alján agyagos, dugóhúzóként
tekeredő szűkületen lecsúszva érünk az első akna tetejének
párkányára. A leérkezéshez
óvatosságra van szükség, mert a
szűkületből
kicsúszva be lehet esni az aknába. A lejtős
párkányon két-három ember
számára
van hely, innen indul lefelé az első vaslétra, amely -
akár a többi betonvasból
hegesztett társa - nem igazán biztonságos. Az akna
felső harmadától a járat
fehér mészcement alapanyagú, szürke
dolomitszemcséket tartalmazó
konglomerátumban halad lefelé, kiszélesedik,
lépcsős erózióvájta
bemélyedésekkel tagolt aknasorban folytatódik. Az aknák
oldalfalait több helyen
visszaoldott cseppkőkérgek borítják. Az első,
második és harmadik aknán a
létrákon lemászva a barlang legnagyobb
termének, a Pálma-teremnek tetejébe
érünk. Itt érdemes megnézni a
dolomitkonglomerátum és a Pálma-termet
magába
foglaló fekete, lemezes mészkő határát, szépen mosott felületeit.
A felülről beszivárgó vizek
miatt itt már kisebb vízfolyásokkal,
állandó csepegő vizekkel találkozunk.
A barlangtúra innen két irányba
folytatható. A terembe torkolló letörés
fölött,
- kötélbiztosítás mellett -
átlépünk a terembe vezető negyedik létra
tetejéről
a baloldali párkányra (ez egy betorkolló
oldalkürtő alja), majd cseppkőlefolyáson
felfelé haladva óvatosan felmászunk egy ferde
ellipszis alakú hasadék felé. A
cseppköves, lefolyásos, 1-2 méter széles
hasadék a barlang felső szintű, szép
oldási formákkal jellemezhető termébe, a 34-es
terembe vezet. Ez a terem
központi helyet
foglal el a barlangban két betorkolló kürtővel
és három lefelé tartó járattal.
Ha a szokásos túraútvonalat követjük, s
lemászunk a Pálma-terem felső
oldalfalába rögzített negyedik
vaslétrán, pár négyzetméteres lejtős
párkányra érkezünk.
Erről a párkányról szép
látvány nyílik az egész teremre,
letörésekkel tagolt,
nagy sziklatömbökkel fedett aljzatára,
erózióvájta, fekete oldalfalaira. A
létrának háttal állva balra előttünk
van a terem nagy letörése, jobbra pedig a
teremtől ellentétesen, meredeken lejtő réteglap, amely
egyben a terem aljába
vezető lemeneti útvonal. A nedves, agyagos, aljában
mély csorgában vízfolyást
vezető járaton leereszkedve a barlang legjellegzetesebb
állócseppkő
csoportjához, a Pálmához érünk. Erről
a párkányról szép látvány
nyílik az egész
teremre, letörésekkel tagolt, nagy
sziklatömbökkel fedett aljzatára,
erózióvájta, fekete oldalfalaira. A Pálma alatt beékelődött szikladarabok
között lebújva a terem
alsó szakaszába érünk, majd innen
lefelé pár méterre találjuk a barlang
alsó
szintjének patakos járatát, a végén
az 1.
(törmelék-) szifonnal.
A Pálmához torkollik be az az oldalkürtő is, amelyen feljuthatunk a fentebb
említett, másik
útvonalon is elérhető 34-es terembe. Egy vízmosta
letörésen 4-5 métert
felmászva többmázsás
sziklatömbökből összeállt
omladékzónába jutunk, jobb
szélén 2 méter széles vízmosta
vályú vezet fel a terembe. Az omladékon
keresztül is fel lehet jutni, de ezzel inkább ne
próbálkozzunk. A kürtő aljától
ez a szakasz is simára kimosott felületű
dolomitkonglomerátumban alakult ki.
Felérve a 34-es terembe az eddig követett mély
csorga továbbvezet egy
felszín felé tartó kürtőbe, jobbra pedig az
agyaglejtőn felmászva találjuk az
átjárót a bejárati vaslétrás
aknarendszer
felé. A terem feljöveteli utunkkal szemközti fala
szép cseppkőlefolyással
borított, 1-2 méteres állócseppkövek
is kialakultak rajta. E fal mentén balra
indulva néhány lépés után egy
meredek törmeléklejtőre jutunk. Lefelé menve az
út omladékzónába vezet, ezen a kövek
között átbujkálva egy 6-8 méter mély
aknához
érkezünk. Kötélereszkedés után
agyagos vízmosásban, kőtömbök között
átmászva
érhetjük el a 2.
szifonhoz vezető szintes
járatot.
Ha a 34-es teremben a törmeléklejtőn felfelé
indulunk, jobbra törmelékkel
magasan feltöltött oldalkürtőbe, balra a Nagyakna tetejéhez jutunk. Az aknához
mészkőtörmelékes lejtőn lehet
lejutni, fokozott óvatossággal, különösen,
ha már ereszkednek is benne. Az akna
igen impozáns, tetején óriási
keresztüldőlt sziklatömbbel. Falát vörös
agyagpala-közbetelepüléses dolomitkonglomerátum
alkotja, amely helyenként
pereg. Leereszkedve kanyargós vízmosáson
keresztül érünk a szinteságba.
A barlang alsó, vízszintes része 2-4 méter
széles oldott ferde hasadék, alján
eróziósan kimélyített
vályúval, fala sok helyen cseppkőlefolyással
borított. Az
időszakos patak a törmelékkel feltöltött szifonba
vezet, amelyet eddig
sikertelenül próbáltak kibontani. A szifon
bejárata felett hosszan, de nehezen
járható, elszűkülő tetejű vakkürtő indul felfelé. A 2. szifontól a
kijárat felé a 34-es
termen keresztül a már ismertetett útvonalakon
juthatunk vissza.
Irodalom:
Gombor L. -
Csernyák A.
(1982.): Az NME TDK Karszthidrológiai Szakcsoport 1980.
évi jelentése - In:
Kordos L. (szerk.) Beszámoló az MKBT 1980. évi
tevékenységéről, pp. 183-191.
Forrás: MLBE évkönyv, Melléklet 1999.
http://www.ngo.hu/~mlbe/evkonyv/evk99/evk99mel.htm#B
|
