DIABÁZ-BARLANG

A Bánkúti-visszafolyót régóta sok turista és barlangkutató ismeri, de ha azt hallják, hogy Diabáz-barlang, valószínűleg csak az utóbbiak fogják tudni, hogy ugyanarról a barlangról van szó. Története 1963-ra nyúlik vissza, amikor a miskolci "Bányászok" Várszegi Sándor vezetésével az eltűnő víz mentén kibontották a nyelőt, s annak szűk ikeraknájában négy méter mélyre sikerült lejutniuk. A jelentéktelen üreg Diabáz-barlanggá válása, vagyis a nagyméretű barlangrendszer felfedezése sokak nevéhez fűződik. Mindazok a kutatók gyűltek itt össze, akik kicsit megunták saját csoportjuk "házi barlangjait", új felfedezésre vágytak, s használni szerették volna az egyre szélesebb skálájú barlangi alpinista felszerelésüket.

Még 1975 tavaszán Szabó József miskolci kutató egymagában kibontotta azt a szakaszt, ahová annak idején a "Bányászok" lejutottak. Júliusban Börcsök Péter és Szenthe István kétszemélyes tábora sem jut előbbre. A kudarc hatására és bízva a feltárásban, számos barlangkutató csoportot hívtak a területre. Szeptemberben a sziklafal tövében új bejáratot nyitottak, amelyen keresztül be is jutottak a barlangba. Ősszel a hétvégi túrák rendszeres munkájával, lépésről lépésre sikerült a barlang ma ismert hosszúságát feltárni. A legkiemelkedőbb siker szeptember 13-14-én született, amikor Lukács László vezetésével kürtőkkel és szűkületekkel tagolt 300 m hosszú új járatot, a Szép-ágat tárták fel.

1976-ban a barlang összhosszúsága 533 m, legnagyobb vertikális kiterjedése 156 m volt.

A Diabáz-barlang újdonsült nevét onnan kapta, hogy a barlangjáratok több helyen feltárják a nemkarsztos diabáz kőzetet. Maga a barlang a karsztos mészkő és a diabáz határán alakult ki, ami a földtani vizsgálatok miatt különösen jelentős. Hasonló geológiai érdekesség, hogy a barlangban pannon kori gyöngykavicsokat találtak, ami a Bükk-fennsík magas területeinek egykori, ma már lepusztult üledékkel való fedettségére utal.